Az első tortám – picit büszke vagyok rá!
Hozzávalók:
A tésztához…
- 4 ek. fehér tönkölyliszt
- 1 ek. zsírszegény kakaópor
- 1 ek. Koronás Aranybarna cukor
- 3 tojás
- 2 ek. olvasztott kókuszzsír
- késhegynyi szódabikarbóna
A meggyes réteghez…
- 1 üveg meggybefőtt
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- csipet fahéj
- őrölt szegfűszeg
- 3 csepp konyakmeggy aroma
- folyékony édesítő
A habhoz…
- 500 ml habtejszín
- habfixáló
- 1 vaníliás cukor
- 2 ek. kókuszreszelék
A tetejére és az oldalára…
- reszelt tejcsokoládé
Abrak-a-dabra:
Egyszer csak eszembe jutott, hogy nekem most rögtön tortát kell csinálnom, mert erre a kihívásra is készen állok. (Ne röhögj, előtte ez a konyhaművészet egy szintjének tűnt számomra, ami nem feltétlenül magas ugyan, de nem is az én láma kategóriám, na…)
A tészta hozzávalóit összepacsmagoltam robotgéppel, és közben baromira kételkedtem benne, hogy ilyen kevés cuccból kijöhet egy 26 centis tortához való, bár azért a lelkem mélyén elhittem. A válasz abszolút igen: sütőpapírral bélelt kerek formában 170 fokon sütöttem meg.
Vártam, amíg kihűl – azalatt megírtam 3 rövid cikket.
A meggyes réteghez kis tálkába öntöttem a befőtt levét, beletettem az aromát és a fűszereket, vaníliás pudingport kevertem bele, végül enyhén édesítettem. Most kapcsolok utólag, hogy a kis tálka kurvára nem kellett, mert mindezt a lábasban is elkövethettem volna, de már mindegy. Tehát ezt a cuccot elkezdtem forralni, közben hozzáöntve magát a meggyet. Miután elzártam a gázt, 1-2 percig még úgy hagytam kötni, végül ráöntöttem az immár sütőpapírtalan kapcsos formában heverő tésztára.
Vártam, amíg kihűl – azalatt elmentem futni.
A habhoz elkezdtem robotgéppel kutyulni a tejszínt, amitől jó légyölő galóca módjára nyakig tele lettem szép fehér pöttyökkel. Szerencsére időben leesett a helyes technika (keverőizét mindig függőlegesen tart), így amikor lassan hozzáadagoltam a habfixáló, a vaníliás cukor meg a kókuszreszelék illatos elegyét, már egészen kulturáltan toltam. A habfixáló zacskóján az szerepelt, mint egy zsé kategóriás felnőttfilmnek – „verje keményre” –, ami nem könnyű úgy, hogy nem tudtam, mi számít e téren keménynek. Letudtam annyival, hogy ne nagyon folyjon semerre.
Miután ráegyengettem a tejszínt, és betettem a hűtőbe, átfutottak olyan dilemmák az agyamon, hogy:
- Ehető lesz-e? Hát a rétegek külön-külön kifejezetten finomnak tűntek, úgyhogy ennek megvan az esélye.
- Szeletelhető lesz-e? Nabazmeg, ehhez még nem értek, szóval úgy lesz, ahogy lennie kell.
Eme meggyőződés nyugalmával 2-3 óra múlva hideg csokireszeléket szórtam csillag alakú kiszúróforma segítségével a még bizonytalan utóéletű kompozíció tetejére, majd egy éjszakára állni hagytam, hadd kössön meg.
Sikerült. Megkötött. Finom lett <3
[Az alaprecept anyától, köszönet érte!]
Konklúzió:
