Elfelejtettem palacsinta receptet nézni. Ez lett belőle, tessék!
Hozzávalók:
A tésztához…
- 2 ek. zabliszt
- 1 tojás
- laza löttyintésnyi zsírszegény natúr joghurt
- folyékony édesítő ízlés szerint (nekem 24 csepp, azaz 3 kockacukornyi)
- csipet só
- víz
- olaj
A belsejébe…
- 1 nagy körte
- fahéj
- víz
Abrak-a-dabra:
Az első kaja, amiből rajtam kívül más élő emberek is kaptak. Még mindig élnek, büszke vagyok magamra. Kétszer készítettem el eddig, veszett gyors egymásutánban. Másodjára apróbbra vágtam a körtét, és a töltelékhez adtam 1/3 zacsi vaníliás cukrot is.
A legújabb lisztszerzeményemről nem tudtam semmit, csak azt, hogy életmódügyileg agyonsztárolják, hát adtam neki egy esélyt. Reméltem, nagyjából összeáll a dolog, mert 7(!) kikúrt finomlisztet adnak ennyi pénzért – de azt falja a hóhér!
Na, szóval: pici vizes tepsiben megsütöttem a feldarabolt és gátlástalanul megfahéjazott körtéket, aztán fedő alatt félretettem puhulni. Összekotyvasztottam a tésztát, amihez annyi vizet adtam, hogy nem tudom, milyen legyen, hiszen édes palacsintát még sohasem csináltam – ráadásul marhára elfelejtettem „hivatalos” receptet nézni.
A megfordításnál szerencsétlenkedtem egy sort, de mivel műfordító is vagyok, sikerült szakadás nélkül megoldani.
Beleraktam a tölteléket, aztán feltekertem volna, ha a nagyobb körtedarabok engedik. Pár óra múlva úgy csináltam, hogy engedjék.
(Ja, a serpenyőt leheletvékonyan, ujjal kentem ki. Nem óhajtom minden áldott alkalommal leírni, tessék megjegyezni, vagy valami. Bár aki malac, úgyis reflexből beleönt olajból egy decit.)
Ez a zabliszt egyébként isteni. Az „ehető-e a kajám?” kísérlet első felvonásának alanyai szerint is. A töltelékből kipotyogott egy pici a földre, felették…
Konklúzió:
